Szóval a nyár...
... már jó régen volt, de azért el kell hogy mondjam, jó volt. Nem is tudom, hogy belekezdjek-e. A lényeg, hogy egy hónap alatt sok helyen megfordultam:
Budapest -> Párizs (F) -> Nantes (F) -> Canet sur mer (F) -> Perpignan (F) -> L'Escala (E) -> Perpignan (F) -> Nantes (F) -> Párizs (F) -> Chaville (F) -> Berlin (D) -> Drezda (D) -> Budapest -> Miskolc -> Siófok -> Miskolc
Augusztusban meg dolgoztam egyhuzamban 18 napot (a gyermekvédelmisek még nem vettek őrizetbe). Voltam még a szokásos Szlovák Karszt Kupán, ahol idén is martunk, és szeptembertől meg folytatódik a főiskola. Röviden ennyi.
Ja, meg voltam Velencében is tájfutni. Igen, Olaszországban. Gondolák, csatornák, maszkok. Velence
Boldog új évet ! - az idei első bejegyzés
"Nem szeretek otthon ülni, inkább menni, inkább menni,
Szaladi, lépni egymás után sokat, egymás után sokat.
Megy, fut, szalad, lép - megy-fut-szalad-lép"
A történet onnan folytatódik, hogy tegnap megvettem a repülőjegyemet Nantes-ba. Július 4-én megyek, mint tavaly. Nehéz addig várni, de csak kibírom valahogy. Bár addig még főiskolás napok Egerben, vizsgaidőszak, felvételi az SZFE-re, meg munka Tokajban egy jól menő pincészetnél.
Valami érdekes dolog történt velem. Tegnap Pestről mentem vissza Egerbe, az IC 20 perces késéssel indult, már előre dörzsöltem a tenyeremet, hogy szépen visszakérem az 520 forintos helyjegy árát. Füzesabonyra 35 perces késéssel érkeztem, a csatlakozás már régen elment Egerbe. A néni meg nem tudja visszaadni a pénzt, mert kábellopás történt. Egy cifra káromkodás után megfordultam, és nagyon kellett fegyelmeznem hogy fel ne rúgjam a kukát a váróban mérgemnek. De ha már ott volt, akkor kidobtam a jegyet. Visszamentem a peronra, hogy várjak még fél órát a következő, és akkor jutott eszembe, hogy mekkora bamba vagyok. Simán visszakérhettem volna a pénzt, hiszen fizettem egy szolgáltatásért, amit ez a monopóliumban lévő cég nem teljesített. Az már lényegtelen hogy miért nem (állítólag kábellopás történt, de tőlem akármi lehetett, az az ő baja. Ha veszek egy kenyeret, de mondjuk a közepe üres, nem lehet kimagyarázni, hogy azért lyukas, mert a beszállító elaludt és a maradék alapanyagból kell gazdálkodni egész napra. Ez nonszensz. Welcome to Hungary, gratulálok. Az már csak adalék, hogy Egerben lezárták a pályaudvar keleti oldalán található kaput, így legalább egy kilométert kellett volna gyalogolni. Na persze, inkább hívtam taxit ebben a hideg, esős, szeles időben.
Ha már ennyire belejöttem az írásba, még megosztom mindenkivel a tegnap este további történését. Van az a hülye műsor a TV2-n, amikor Uri Geller nagyon elbűvöli az embereket. Én, mint fő szkeptikus, gondoltam kipróbálom, le tud-e szoktatni a dohányzásról. Persze nem üvöltöttem, mint egy hülye, de azért a Gauloises-os dobozomat hozzávágtam a fejéhez. azóta nem dohányzom. Nem, nem a beszínezett zsebkendő, és nem a műtüdő miatt, hanem mert miért ne. Ma már kívántam, de inkább elmentem futni az Almagyar-dombra, meg a repülőtér felé, most pedig írom az évfolyamdolgozatomat francia módszertanból. Lehet hogy rá kéne gyújtani? Uri azt mondta, a következő ciginek szar íze lesz, kipróbálom.
UPDATE (19:30) : Uri Geller hazudik, évfolyamdoga kész, levezettem még 800 métert a koli pályáján
2 hét
Furcsa érzés volt a két lánnyal találkozni, olyan, mintha soha nem mentem volna el a szállóból. Le is ültünk a folyosó végére úgy mint a régi szép időkben, csak annyi változott, hogy valaki beköltözött a helyemre, és szar volt, hogy az már nem az én lakásom.
Hamarosan Faudhile is megérkezett, majd lementünk a földszintre, ahol épp valamilyen afrikai kaja készült. Meg nem tudom mondani hogy pontosan mit is ettem, de igen jó volt. Pár pohár cidre után Valérie is megérkezett, majd beköltöztem Faudhile-hoz, majd átmentünk a szigetre sörözni egyet. Hihetetlen, hogy átalakították az egészet az Estuaire 2007 program keretein belül. Van egy óriási robotelefánt az egyik hangárban, illetve jobbnál jobb szórakozóhelyek a rakparton.
Szerdán (július 4) Elodie-val mentem lakásnézőbe, majd a Commerce-en megettem az első kebabomat. Azok a fika gyros-ok, amik Magyarországon készülnek, semmik ehhez képest.
Csütörtökön (július 5) szintén a városban mászkáltunk, meglátogattuk többek között a szállodát is, amit egy belvárosi szökökútra húztak fel ideiglenesen.
Pénteken (július 6) mentünk Angers-ba egy hosszú hétvégére, Elodie családját látogattuk meg. Este kinéztünk a Lac de Maine-hez, és ott ültünk hajnalig. Másnap egy másik Angers melleti tónál napoztunk, meg úszkáltunk. Szerencsére jó idő volt az előző napok esőihez képest. Vacsorára sajtburgereket készítettünk, majd esti fürdőzés hajnalig.
Vasárnap délután indultunk vissza Nantes-ba, hogy hétfőn Jard-sur-Mer-be menjünk egy hétre nyaralni Elsáék nyaralójába, ám az a hirtelen ötletem támadt, hogy menjünk már aznap este, és így is lett. Másfél óra autókázás után megérkeztünk hajnali 1-re a puszta kellős közepére. Csak nappal láttam, hogy egy nagy kukoricatábla közepén van a ház, mindentől távol.
A hét gyorsan el is telt, össze sem tudom igazából foglalni hogy melyik nap mit csináltunk. Szerdáig nagyon hideg volt, fújt a szél esett folyamatosan eső, de utána megérkezett az igazi július. Ezt kihasználva az egész napot az óceánparton töltöttük. A biológiai óránk annyira eltolódott, hogy hajnal 3-4 körül mentünk aludni, és a déli kelés így fájdalmasnak bizonyult.
Péntek este tüzijátékot mentünk nézni, majd a városka kikötőjében maradtunk bulizni egy nagyot. Hihetetlen sok ember gyűlt össze, pedig kedd este rajtunk kívül senki nem volt ott.
Még szörfözni is volt alkalmam, szerencsére jó nagy hullámok voltak szombaton.
A maradék napokat vásárlással és jóleső semmittevéssel töltöttem Nantes-ban. Holnap reggel 6:35-kor pedig már a repülőn fogok ülni Budapest felé.
Elég rövid lett a beszámoló, de most nincs kedvem többet írni, megyünk az Atlantis-ba.
Visszatérés
Úgy döntöttem, újra kinyitom a naplómat, még ha egy kis időre is. És hogy miért? Nem, nem lettem újra önkéntes, ez már január végén aktualitását vesztette. Annyi történt, hogy visszatértem második otthonomba egy pár napra, vakációzni egyet.
Már nem emlékszem hogy zártam az előző bejegyzéseket, nem is lényeges. A történet ott folytatódik, hogy hazajöttem, és nemigen volt kedvem beszélni az elmúlt egy évről. Nehéz dolog otthagyni egy év után mindazt, amit saját kezűleg felépítettél: autó, lakás, biztos munkahely, barátok, barátnő, kapcsolatok. Még a hazaút repülési részét élveztem is, hiszen az olasz Alpok gyönyörű látvány télen, de amint megláttam a Ferihegy 2B feliratot, már nem volt olyan jó. Onnantól kezdve lett vége mindennek, vagyis valaminek.
Két hónapba telt feldolgoznom azt, hogy újra Magyarországon kell élnem, amivel nem is lenne sok bajom, de pont ez volt az az időszak, amikor szembesülnöm kellett mindazzal, ami ebben az országban történik. A megszorításoktól kezdve a brutális áremeléseken át a demagóg kormányzásig minden elkeserített. Főleg, mivel sok ellenpéldát láttam Franciaországban, és nem hittem el, hogy itt, nálunk semmi sem működik.
A főiskolán nagyon kevés órát vettem fel, csak azokat, amik érdekelnek, de ott is csalódnom kellett, mivel a három francia beszédgyakorlatból egyet sem tartottak meg, aminek nagyon nem örültem. Szintentartás végett akartam sokat beszélni, ám ez a maradék nyelvtan és irodalom órákon nem volt megoldható. Kaptam hideget, és meleget is, de több hideg ért, hiszen kikerekedett szemmel figyeltem tanáraim akcentusát, és visszamaradottságát. Azt a következtetést vontam le, hogy hiába beszéled a nyelvet, a főiskolán azt az archaikus nyelvet kérik, amit az ósdi nyelvtankönyv megkövetel.
Két hónap albérlet után beköltöztem a szakkollégiumba. Ez igazán jó választás volt, mivel végre tartozok egy szimpatikus közösséghez, és nem kell soha egyedül hazamennem. Az új évfolyamtársaim egy kicsit furcsák, mint a régiek, de megtaláltam ott is a magam kis társaságát. Vicces volt, hogy a hírnevem jóval megelőzött engem, nem kis előítélettel fogadtak, de úgy vettem észre, kellemeset csalódtak bennem, nem vagyok az a típus, aki beül az első padba, és mindig jelentkezik, inkább az vagyok, akinek semmi sem tetszik, és mindig megmondja a véleményét. A túlzott lazaságomért és nemtörődömségért, na meg a sok éjszakázásért meg is kaptam, hogy miért nem megyek inkább cementet pakolni, kicsit komolyabban kellene vennem az egészet. Majd szeptembertől belehúzok.
A lényeg, hogy áprilisra összeszedtem magam, meg is vettem a
repülőjegyemet Nantes-ba, és íme, itt vagyok július 3-tól 15 napon keresztül.
Kértem a barátaimat, hogy eszükbe ne jusson kijönniük értem a repülőtérre, mert úgy akarok megérkezni, mintha soha nem is mentem volna el. Jegyet akartam venni a 37-es buszra, és villamosozni akartam. Így is lett.
Nantes nem sokat változott, csupán olyan grafitikkel bővültek a házfalak, mint Sárközy baszd meg anyád!, Sárközy megduglak!
Első utam a szállóba vezetett, le akartam ülni a folyosón az ajtóm elé, mint a régi szép időkben, ám mire odaértem, már nyílt is az ajtó, Elodie és Elsa fogadott hatalmas sikollyal.
Re
Nagyon hamar eltelt október-november-december-január, és kész, vége, hazajöttem január 29-én, és ennek nagyon nem örülök. Azóta nem találom a helyem, nem érzem magam boldognak, folyton eszembe jutnak az ottani emlékek, és nagyon visszavágyom. Azt, hogy vissza kellett ülnöm az iskolapadba, teljes kudarcként élem meg, mivel a rosszullét kerülget attól, ahogy a tanáraim franciául beszélnek a főiskolán. Még egy hónap, és vissza is fejlődök.
Az első hetem "bulizással" töltöttem. Ez abból állt, hogy leittam magam, és még szarabbul éreztem magam. A második héten mindez folytatódott, de már olyan fáradt lettem, hogy az elmúlt hétre már nem maradt erőm, úgyhogy hányinger- és lázérzetem volt, pedig csak a kimerültség miatt volt. Mostanra lenyugodtam, kipihentem magam de még mindig nem érzem magam itthon "itthon".
Azért a helyzet nem ennyire drámai, túlvészelem, de nagyon nehéz visszailleszkedni az egy évvel ezelőtti kerékvágásba. Franciát és kommunikációt tanulok Egerben, most már elég kevés lelkesedéssel, de a félévet még lenyomom. A lehető legkönnyebb órarendet állítottam össze, nem volt kedvem önmagamat stresszelni még a sok tanulással is. Hétfő reggel 10-től szerda fél 2-ig vannak óráim, utána semmi, csak ülök otthon és nézem a tévét (most már azt se).
És hogy mi történt az elmúlt négy hónapban? Ezzel még tényleg tartozom. A következő bejegyzés arról fog majd szólni. De most inkább megyek, mert nem csináltam meg holnapra a házimat. Házi. Nekem is vicces kimondani...
December végi gondolatok
Ebben a hónapban is írok pár sort. Az igazat meg vallva, nem szégyellem magam, hogy nem hallatom a hangom, mivel ez is a kommunikáció egyik formája, azt jelenti, hogy minden rendben, és nem unatkozom. Ez így is van, talán majd januárban nekiállok novellázgatni, hogy mi történt velem október óta.
Különben is úgy elkurvult a blogszféra néhány hónapja, hogy nem szívesen állok be a többi blogger közé. De amit elkezdtem, azt befejezem, és ennyi. Az önkéntes küldetésemből bő 1 hónap van hátra, amit sajnálok, mert nagyon hamar elment ez az egy év. Magyarországra nem szívesen térek vissza. Úgy érzem, elidegenedtem az országtól, a hosszabb távú célom között van, hogy visszajöjjek külföldre, és itt érvényesüljek, nem otthon. A jövőt ott pesszimistának látom, ahol a kúrogatás divat lett, és nem fog változni egyhamar az a hozzáállás, ami 50 év alatt berögződött a magyarokba. És ez Európa? Még mit nem.
De egyelőre az izgat, hogy pénteken ( 22-én) indulok haza Miskolcra egy rövid karácsonyi szünetre. Nem egyedül, jön velem Faudhile, Elodie, Valérie és Mithona is, szóval lesz Júrótrip, meg minden. A téli gumikat már fel is szereltettem az autóra, a karácsonyi ajándékok ügyében már bizniszeltem Télapóval (csak mert Franciaországban nem létezik Jézuska, így kénytelen voltam hozzá fordulni).
Ja, a múzeumban nincs sok semmi. Egyedül viszem a boltot, mióta Fleur elment egy hónappal hamarabb szülési szabadságra, Aurore meg még nem jött vissza Brazíliából, és Régine pedig betegeskedik. De ez van.
Velem szerencsére minden oké, csak utálom a telet, mert itt esik az eső, és hideg is van. Ha meg a nap süt, akkor meg a szél fúj, és még hidegebb van.
Akkor itt volnék egy kicsit, de éhes vagyok, úgyhogy majd később folytatom
Na hol is kezdjem? Tudom-tudom, szégyenlem magam, amiért lassan két hónapja nem adtam magamról életjelet, de ez van. Elfoglalom magam rendesen, olyannyira, hogy most rendelek egy kebabos pizzát, és befejezem ezt a bejegyzést. Talán holnap, vagy valamikor mesélek, hogy mizu, de most éhes vagyok.
Na jó, pár mondat azért még belefér. Sztrájkolok a múzeumban, és ez abból áll, hogy játszom a Need For Speed-del, miközben a recepción ülök, és talán felveszem a telefont, ha úgy van kedvem. Nem szeretem, ha nem becsülik meg a munkámat...
Már csak ketten maradtunk magyarok Ritával a régi kezdő csapatból. Sebaj, vannak újak, akikkel még nem igazán találkoztunk.
Decemberben hazamegyek, ráadásul nem egyedül, hanem öten megyünk. Faudhile, Valérie, Mithona és Elodie elkísérnek engem Miskolcra. A szilvesztert pedig majd Párizsban töltjük, az Eiffel-torony lábánál, pezsgővel a kezünkben.
Na most már tényleg kezdek éhes lenni!
Még annyi, hogy kezdek elfelejteni folyékonyan beszélni magyarul. Tiszta szégyen.
Déjà vu
Gyorsan elkészülök, becsapom magam után az ajtót. Még megnézem, hogy eltettem-e a belépőkártyámat a tárcámba, bár tudom, hogy ilyenkor már késő. De megvan. Közben komótos léptekkel haladok a lift felé. A folyosó közepén eszembe jut, hogy nem hoztam magammal a kocsikulcsot. Hirtelen elfog a pánik, de eszembe jut, hogy ezelőtt pár másodperccel ellenőriztem, nálam van a belépőkártyám, így vissza tudok menni a kulcsért.
Közben a szembeszomszédom, Elodie ajtajára nézek. Az üzenetek, és a zászlók, amiket az elmúlt hetekben raktam rá még mindig ott vannak. Szívesen meglepném valamilyen hülyeséggel reggelre, de nincs idő, mert lassan negyed kilenc van, és már világosodik.
A lift egyenletesen halad lefelé a negyedik emeletről. Ha nem egyedül utazok, hanem valamelyik ismerősömmel, akkor mindegyik gombot meg szoktam nyomni unaloműzés céljából. Meg legalább így is több időt töltünk együtt. A lift nagyon lassan halad, és sokat várakozik az emeleteken.
Kilépek a főbejáraton, az eső természetesen zuhog. Hogyisne, hiszen ez majdnem Bretagne, és még ősz is van. Az óceán közelsége miatt az idő enyhe, de az ember hidegérzete mégis működik. Még mindig nem szoktam meg, hogy 15°C-ban reszketni kell.
Kicsit hezitálok, mert nem ugrik be, hogy tegnap hol parkoltam le az autómat. Minden nap máshol van hely, egyszer közel az épület mellett, máskor meg a park túlsó felében, a lépcsők után. Most is máskor van, és ennek nem igazán örülök. Igaz, a park nem nagy, de a szitáló atlanti esőben nem kellemes gyalogolni. Esernyőt meg soha nem hordok magamnál, ugyanis mindig elhagyom, akkor meg minek.
Miközben lépcsőzök, az öregek otthonára nézek. Már reggeliznek.
Az 1992-ben gyártott metál sötétzöld kombi 405-ös Peugeot-m a tegnap letett helyén várakozik. Esőcseppek borítják mindenhol. Ennek egy kicsit örülök, mert legalább nem párásodtak be az ablakai, így nem kell korán reggel szélvédőt tisztítanom, mint a miskolci hajléktalanoknak a piroslámpánál.
A dízelmotor elsőre indul, a fűtést rá is adom rögtön, majd beteszek egy cd-t a lejátszóba. Nem szeretek ilyenkor rádiót hallgatni, mivel mindenhol csak beszélgetések, vagy erőltetett „danubiusos” és „slágerrádiós” viccelődések mennek. Képes vagyok több percet is azzal tölteni indulás előtt, hogy kiválasszam az aznapi hangulatomhoz illő lemezt. Ma a 211-est választottam, elvontan elektronikus és jazzes válogatásomat. Mire elindulok, már kivilágosodott volna, ha a felhők nem lennének feketék.
Felkapcsolom a világítást. A stop táblánál jobbra próbálok kanyarodni, de elég nehéz, mivel az autók a zebráig parkolnak az utcában, így nincs sok hely, főleg hogy egy régi fehér 205-ös akar bekanyarodni szembe velem. A lámpáknál sikeresen átjutok, és fordulok is balra, a sugárútra. Ötszáz méter után megállok. Itt kezdődik a reggeli dugó.
Tudatosan a belső sávot használom, mindig az halad gyorsabban. Kettesben alapjáraton folyamatosan lehet haladni a sztriptízbárok utcáján, a Loire mentén, egészen a Médiatárig. Onnan a rakparton 70 a megengedett maximum sebesség. A hetedik körforgalom után megint lelassul a forgalom, de tudom, hogy még mindig a belső sáv a gyorsabb. Nantes egyik lepukkant lakótelepe mellett haladok el. Tizennégy körforgalom után végre elérkezek oda, ahol ráhajthatok a városból kivezető gyorsforgalmira. A bevezető szakaszon áll a sor, mindenki dolgozni akar menni. Még szerencse, hogy azon kevés ingázó közé tartozom, akik reggel hagyják el a várost, és csak este jönnek vissza vidékről.
Ez az út valaha háromsávos volt. Középen lehetett előzni, szakaszosan egyik, illetve a másik irányból. A sok baleset miatt a középső már csak dísz. Oszlopok, és sárga csík figyelmeztet arra, hogy többet senki ne próbáljon előzni.
Mögöttem egy motoros tűnik fel, folyamatosan balra indexel. Mivel elfér, ezért lehúzódok közel a leállósávhoz. Amint elhalad, jobb lábát kinyújtja oldalra, mintha meg akart volna rúgni, csak későn reagált volna. Így köszönik meg, ha elengedjük őket. Az előttem haladó bordó, törött Volkswagen nem valami udvarias vele. Másfél méterre lehet az oszlopoktól, de a motoros így is kielőzni. Ő nem kapott rúgást utána.
A körgyűrűt az első kijáratig használom. Onnan már autóút vezet a borvidéken át egészen Cholet városáig. Balra villogó irányjelzővel folyamatosan távolodok a várostól a belső sávban 120 kilométeres sebességgel. Kamionokat, régi Citroëneket előzök, miközben a másik irányban még mindig torlódás van. Csupán 10 kilométeres.
A kekszgyári kijáratnál lekanyarodok. Ez már az igazi vidék, csendes és unalmas falvakkal, melyek sok titkot őriznek a múltból. A környéken ahol nem házak vannak, ott szőlőtőkék. Itt szinte mindenki szőlészet-borászatból él, az emberek nagy gonddal és szeretettel űzik az ipart. De én csak sajnálni tudom őket, főleg azért, mert heti nyolc napot szokott esni az eső ősztől tavaszig.
Egy olyan szórványtelepülésre érkezem, amin 80-nal szoktam átmenni. Egyrészt azért, mert kicsi, másrészt azért, mert jól belátható, mivel a házak távol vannak, harmadrészt meg még az elmúlt kilenc hónap alatt egy embert sem láttam arra sétálni. Errefelé rendőrök nincsenek, csendőrök is csak szökőévben.
A következő falu már az enyém, itt található a múzeum, ahol mindennapjaimat töltöm csendben, nyugalomban. Talán kétezren laknak itt. Van egy kocsma, egy templom, egy trafikos, egy étterem, és két pékség a falu két végén. Még a vonat is megáll néha a falu szélén lévő kicsiny állomáson, szám szerint naponta ötször: háromszor délelőtt és kétszer este. Busz nem jár erre, ha az iskolabuszokat nem számoljuk
Bekanyarodok a múzeum parkolójába, melyet egy hatalmas zöld borosüveg őriz szalmakalapban. Fleur meggyötört sötétzöld 306-osa már ott áll, leparkolok mellé. Lesétálok a lépcsőn a bejárathoz, a vállamat a notebook táskája nyomja.
Bent sötétség, de az ajtó résnyire nyitva. A recepció üres és sötét, csak úgy mint a kiállító terem, ahol mostanában nem igen jártam. Az irodák felé veszem az irányt, sietve, hogy a mozgásérzékelő ne csipogjon sokáig, mert nagyon éles hangja van. Az irodában fény van, Fleur fordul felém a számítógép mögül.
A rituális hogyvagyozás után a hátsó irodába vonulok, leülök a székre, és úgy maradok. Megérkeztem.
Toulouse reloaded
Már voltam Toulouseban. És "nagyon jól éreztem magam az egy hét alatt", annyira, hogy tudtam, egyszer visszatérek oda. Pénteken zárás után siettem is haza, cd-t írtam, pakoltam, majd lementem a Commerce-re, hogy elbúcsúzzak Solykától. Utolsó estéjét tölti Nantes-ban. Nem valami jó dolog, hogy mire összebarátkozunk valakivel, már lép is haza. Ez volt a Palival, a Müllerrel, most a Solyával. De legalább még Gabi és Rita itt maradnak nekem. Legalább hárman tartsunk össze a maradék 15-ből.
Éjfélkor még tartottunk egy folyosógyűlést, ahol megbeszéltük, hogy 6-kor indulunk, és aki késik, az itt marad. Azzal persze nem számoltunk, hogy pont Faudhile lesz az aki késik. Hiszen ő vállalta, hogy fizeti az üzemanyagot. És ha nem jön, hát rosszul járunk. Végül 7 után indultunk el. Az útvonal Poitiers, és Limoges-on át haladt. Délután 4-re Albiba értünk, közben azért megálltunk párszor, a végén pedig már Faudhile vezetett, mert én elfáradtam. Albiban nem sokat voltunk, a várost csak autóból néztük meg, de úgy is igen jól nézett ki. Este 7-kor már Toulouse felé tartottunk.
Volt még egy kis kalandunk a szállással. Ugyanis a Forma 1 központban félreértették, és Tours-ba foglaltak nekünk szállást. Nem hiába nem találtuk Toulouse-ban a megadott helyen. Végül egy kis kavarodás után megérkeztünk egy Forma 1-hez, és le is foglaltunk 2 szobát, reggelivel.
Másnap a várost fedeztük fel. Kiindulópontunk a Jolimont volt, ahol márciusban volt az egy hetes formációm. De jó volt újra látni, sok jó emlék jutott eszembe. Bementünk a belvárosba, aztán a piacot jártuk körbe, majd különböző ingyenes kiállításokra mentünk be, némelyik eléggé absztraktul modern, ahogy a mellékelt fényképek is igazolják. Majd jött a Garonne partja, illetve egy kávézás, majd visszametróztunk az autóhoz, egy kis tankolás, autómosás, és vízicsata után este 6-kor indultunk haza, ezúttal Bordeaux-n át, végig autópályán. Negyed 1-re megérkeztünk épen és egészségesen, ráadásul végig én vezettem.
Jó kis szülinapi ajándék volt nekem ez az utazás. Mondjuk én tovább akartam menni Toulouse-ból Barcelónába, vagy a Millau-viadukthoz, de a többiek leszavazták. Nem említettem meg olyan apróságokat, hogy most feltűnő volt a déli akcentus, Faudhile végigénekelte az utat, Vava folyton Mitho hogyléte felől érdeklődött, Élodie pedig leszólított mindenkit az utcán, hogy hallja a helyiek akcentusát.
Na, jó volt. Képek:
Kuszkusz-est
Mivel előző hétvégén dolgoztam, ezért hétfőn nem kellett volna, de mégis bementem, mivel újabb csoportok jöttek, és ugye nélkülözhetetlen vagyok. Így kedden pihentem egész nap. Úgy döntöttem, hogy kitakarítom a lakásomat, ehelyett elmentem az Atlantis-ba, és bevásároltam magamnak, vettem szülinapi ajándékot. Rájöttem, hogy nem szeretek borotválkozni, mert az olyan macerás. Szóval megleptem magam egy villanyborotvával, és bevásároltam az elkövetkezendő bulikra is. 130 eurót hagytam ott.
Csütörtökön kaja-party volt. Mivel Faudhile barátunk a jövő héten költözik, tartott egy kis evős estét úgy mindenkinek. Ettünk, ittunk, jót mulattunk. Aztán pedig az este végén eldöntöttük, hogy hétvégén lemegyünk délre Albiba, és Toulouse-ba, mivel Faudhile-nak szüksége van pár fontos papírra hétfőre, és akkor kössük össze a kellemeset a hasznossal alapon miért is ne?
